KÖSZÖNTŐ
KIK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ A TÁMOGATÁS?
Ez azt jelenti, hogy az ezen dátumot követően letett vizsgák után lehet a támogatást igényelni azoknak a fiataloknak, akik a vizsga napjáig nem töltötték be a 20. életévüket.
A 20. életévüket a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt betöltőkre vonatkozó eltérő jogosultsági feltétel:
A közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatásra való jogosultsága annak a személynek is elismerhető, aki a 20. életévét a veszélyhelyzet időtartama alatt töltötte be, ha a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napja a 2020. december 31-éig terjedő időszakra esik.
A támogatás összege
A támogatás összege a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25.000 Ft.
Jogosultsági feltételek
A támogatást az a személy veheti igénybe, aki
- a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsgát 2018. július 1-jét követően tette le, és
- a vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be.
- a 20. életévét már betöltötte, de csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesült, valamint korábban a támogatást még nem vette igénybe és a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsga letételére 2020. július 1-je után került sor.
Az igény előterjesztés
A támogatás iránti kérelem beadható papíralapon a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál vagy Ügyfélkapun keresztül.
Amennyiben a vizsgát tett személy
- a 18. életévét betöltötte, a kérelmet saját maga,
- ha 18. év alatti, vagy az ügy tárgyára tekintettel cselekvőképesnek nem minősül (gondnokság alatt áll), a kérelmet a törvényes képviseletét ellátó személy (szülő, gyám, gondnok) nyújthatja be. A kérelmet a vizsgázó által, illetve a törvényes képviselője által meghatalmazott személy is előterjesztheti. A meghatalmazott a képviseleti jogosultságát – ha azt a Rendelkezési Nyilvántartás nem tartalmazza – köteles igazolni.
Az igénybejelentéskor kötelezően csatolandó irat
A kérelmezőnek a támogatással érintett díjak, azaz a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését és a megfizetett díj összegét hitelt érdemlően igazolnia kell.
Az igazolás abban az esetben fogadható el, ha abból megállapítható a vizsgázó neve, a “B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyam díja és a KRESZ vizsga díja, valamint a díjak megfizetésének ténye. A díjak összegét és befizetését a közúti járművezető képzőszerv által kiállított igazolással javasoljuk bizonyítani.
Az igény előterjesztésének határideje
A támogatás iránti kérelem a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek vizsga sikeres letétele napjától számított egy éven belül terjeszthető elő. A megjelölt határidő jogvesztő.
A támogatás folyósítása
A támogatás iránti kérelmek határozattal kerülnek elbírálásra. A jogosultság megállapítása esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a határozat kiadását követő 13 napon belül intézkedik a támogatásnak az ügyfél kérelmében megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára utalásáról. A vonatkozó kormányrendelet alapján a támogatás sem postai úton, sem külföldi bankszámlára nem utalható.
Nem magyar állampolgárságú személyek jogosultsága
A támogatásra a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel jogosultak az alábbiakban felsorolt nem magyar állampolgárságú személyek is.
További részletek
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 39. § (1) bekezdés a) és c)-h) pontjában felsorolt nem magyar állampolgárságú személyek:
1. a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek (vagyis az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok állampolgárai, valamint családtagjaik),
2. nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá eső külföldi,
3. azoknak az országoknak az állampolgárai, amelyekben a magyar állampolgár a viszonosság elve alapján igénybe veheti az adott állam felsőoktatási szolgáltatásait,
4. a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény (a továbbiakban: kedvezménytörvény) hatálya alá tartozó, de magyar állampolgársággal vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személy,
5. a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott – magát magyar nemzetiségűnek valló – harmadik országbeli állampolgár, feltéve, hogy nem áll a kedvezménytörvény hatálya alatt és magyar állampolgársággal sem rendelkezik,
6. a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártyával) rendelkező harmadik országbeli állampolgár,
7. az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok.
A nem magyar állampolgárságú kérelmező által a támogatás iránti kérelem benyújtásakor csatolandó további dokumentumok:
A személyazonosság igazolásához az érvényes úti okmány vagy személyazonosító igazolvány, regisztrációs igazolás, vagy a lakcímkártya másolata.
A fenti 6., 7., pontban említett személyek esetén a megjelölt státuszt igazoló okirat másolata.
Az igazolás módja:
Az EU Kék Kártyával rendelkező személy az ezen státuszt igazoló tartózkodási engedély, az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár ezen státuszt a tartózkodási engedélymásolatának benyújtásával igazolhatja.